1. Főoldal
  2. Kategória
makrogazdaság

Makrogazdaság

Lassul az infláció, gyorsulhat a növekedés

A magyar gazdaság 2026-ban várhatóan 1,8 százalékkal bővül, miközben az éves átlagos infláció ugyanilyen mértékben, 1,8 százalékra mérséklődhet – ami jóval kedvezőbb a korábbi várakozásoknál. A növekedést továbbra is elsősorban a fogyasztás és a szolgáltatások húzzák, míg a beruházások egyelőre gyengék maradtak. Az MBH Elemzési Centrum szerint 2027-ben 2,5 százalékos, 2028-ban pedig 3,0 százalékos GDP-bővülés következhet, amennyiben a beáramló uniós források mellett az új ipari kapacitások, valamint a javuló külső kereslet is segíti majd a növekedést.

Makrogazdaság

Csökkent a munkanélküliség májusban

2026. májusban 4 millió 654 ezer fő volt a foglalkoztatottak száma a 15-74 év közötti munkaképes korú népesség körében. Egy hónap alatt 35 ezer fővel nőtt a foglalkoztatottak száma, ugyanakkor a tavaly májusi adattól 15 ezerrel elmarad. A háromhavi trend is javult, és március-május között 4 640 ezer főre emelkedett a foglalkoztatási szint.

Makrogazdaság

MBH Elemzési Centrum: Idén mérsékelt növekedés várható erős forint mellett

A vártnál kedvezőbb első negyedéves GDP-adat ellenére a magyar gazdaság növekedése idén visszafogott lehet, miközben az infláció tartósan a toleranciasávban maradhat. A gazdasági kilátásokat érdemben javítja, hogy 2026 második negyedévében megállapodás született mintegy 16 milliárd eurónyi uniós forrás felszabadításáról, amely középtávon támogathatja a beruházásokat és a növekedést. Az erős forint, az enyhülő infláció és a magas nominális kamatszint együttese teret adhat a monetáris lazításnak, míg a költségvetési hiány a következő években fokozatosan csökkenhet – derül ki az MBH Elemzési Centrum legfrissebb Makrogazdasági Kitekintőjéből.

Makrogazdaság

Vártnál kedvezőbb a májusi infláció

A fogyasztói árak májusban mindössze 1,8%-kal haladták meg az egy évvel korábbi szintet idehaza, ami 0,3 százalékponttal alacsonyabb várakozásunknál és 0,4 százalékponttal a piaci konszenzusnál. Ezzel ismét a jegybanki toleranciasáv alatt mozog az infláció. Az előző hónaphoz képest stagnáltak az árak, mi kisebb emelkedést vártunk. Az éves maginfláció 2,2%-ról 2,0%-ra jött le.

Makrogazdaság

Közel-keleti helyzet hatásai – reméld a legjobbat, de készülj a legrosszabbra!

Mivel Magyarország nettó energiaimportőr ország, ezért nagyon közelről figyeljük nap mint nap, most már három hete, hogy mi történik a Közel-Keleten. Az elmúlt napok fejleményei sajnos ismét romló helyzetre utalnak: az amerikaiak szárazföldi beavatkozást emlegetnek, Izrael pedig tűz alá vette Irán legnagyobb földgázmezőjét, amire válaszul Irán újra csapásokat mért az Öböl-menti monarchiákra. Utóbbi támadások közül leginkább a Katar LNG exportterminálját ért katonai csapás a legfájdalmasabb a világ gázimportőrjei számára. Az öbölbéli monarchiák már érthető módon nagyon dühösek: Szaúd-Arábia konkrétan katonai csapásokkal fenyegette Iránt.

Makrogazdaság

Látja a kockázatokat az EKB, módosítottak a várakozásaikon

Az Európai Központi Bank a várakozásunknak és a széleskörű piaci várakozásoknak is megfelelően újfent 2,00%-on hagyta a betéti rátát. Az aktív oldali rendelkezésre állás kamatlába 2,40%-on, az irányadó refinanszírozási műveletek kamatlába 2,15%-on maradt.

Makrogazdaság

A januári inflációs adat utat nyit a februári kamatvágásnak

A fogyasztói árak januárban 2,1%-kal haladták meg az egy évvel korábbi szintet idehaza, ami 0,1 százalékponttal alacsonyabb a mi várakozásunknál és 0,3 százalékponttal alacsonyabb a piaci konszenzusnál. Utoljára 2018 márciusában mértek ilyen alacsony inflációt itthon. A decemberi 3,3% után számítani lehetett az árak jelentős mérséklődésére, elsősorban bázishatás miatt. Az előző hónaphoz képest várakozásunknak megfelelően 0,3%-kal emelkedtek az árak, az elemzői konszenzus azonban magasabb, 0,6% volt. Az éves maginfláció nem mérséklődött olyan ütemben, mint vártuk, 3,8%-ról 2,7%-ra jött le, de ez is bőven az MNB inflációs célja alatt található.

Makrogazdaság

Nem lepte meg az EKB-t a cél alatti infláció

Az Európai Központi Bank a várakozásunknak és a széleskörű piaci várakozásoknak is megfelelően ismét 2,00%-on hagyta a betéti rátát. Az aktív oldali rendelkezésre állás kamatlába 2,40%-on, az irányadó refinanszírozási műveletek kamatlába 2,15%-on maradt. A döntés ismételten egyöntetű volt.

Makrogazdaság

2025 IV. negyedévében gyenge növekedést mutatott a magyar gazdaság

2025 negyedik negyedévében a magyar gazdaság teljesítménye szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 0,5%-kal meghaladta az előző évit. A harmadik negyedévhez képest 0,2%-kal bővült a GDP. A negyedéves és éves dinamika is alulmúlta a várakozásainkat és a piaci várakozásokat is. A növekedési hozzájárulások szerkezete továbbra is kiegyensúlyozatlan, hasonlóan a második és harmadik negyedévben látottakhoz képest. Az egész 2025 éves növekedést tekintve a szezonálisan igazított adatok szerint 0,3%-os bővülés látható.

Makrogazdaság

Egyelőre még kivár az MNB a kamatcsökkentéssel

A széleskörű várakozásoknak megfelelően januárban is 6,50%-on tartotta az alapkamatot a Monetáris Tanács. Az EUR/HUF árfolyam reggel 381,65 körül mozgott. A sajtótájékoztató alatt forinterősödést láthattunk, rövid időre még 380 alatt is járt a hazai fizetőeszköz az euróval szemben.

1 2