Makrogazdaság

Növekedtek az inflációs és növekedési kockázatok

A Monetáris Tanács áprilisi kamatdöntő ülésén 6,50%-on tartotta az alapkamatot, a döntés megfelelt a mi várakozásunknak és az elemzői konszenzusnak is. A hazai alapkamat immár hét hónapja változatlan.

Makrogazdaság

A vártnál kissé jobban csökkent az éves infláció márciusban

A februári 5,6% után márciusban átlagosan 4,7%-kal emelkedtek a fogyasztói árak idehaza. Az adat elmaradt az elemzői konszenzustól (5,0%), míg mindössze 0,1 százalékponttal alacsonyabb, mint vártuk. Az előző hónaphoz képest nem változtak az árak, ami megfelelt várakozásunknak, és szintén elmaradt a konszenzustól (0,3%). Az éves maginfláció is mérséklődött, a februári 6,2%-os emelkedés után 5,7%-kal emelkedett márciusban, ami szintén az inflációs nyomás mérséklődését jelzi.

Makrogazdaság

Újabb negatív meglepetés az inflációban februárban

A januári 5,5% után februárban átlagosan 5,6%-kal emelkedtek a fogyasztói árak idehaza. Az általunk és az elemzői konszenzus által is várt dezinfláció (várt 5,3%) tehát nem tudott még elindulni. Az előző hónaphoz képest 0,8%-kal nőttek az árak, szemben az általunk várt 0,5%-kal. Az éves maginfláció a fő adathoz képest is gyorsabban, 5,8%-ról 6,2%-ra emelkedett februárban. A maginfláció 2023 decembere óta nem látott magas szintre emelkedett, ami az inflációs nyomás további erősödését jelzi.

Makrogazdaság

Hogyan hatna az ukrajnai béke a hazai gazdaságra? – A tartós béke akár több százalékponttal emelheti a magyar GDP-t 2026 végéig

Az elmúlt hetekben felgyorsulni látszanak az események az orosz-ukrán háború esetleges közeljövőbeli lezárásával kapcsolatban. Bár február végén drámai fejlemények történtek amerikai-ukrán tárgyalásokban, a folyamatok idővel várhatóan továbbra is a békekötés felé mozdulhatnak. A konfliktus lezárása az idei év egyik legmeghatározóbb geopolitikai eseménye lehet, amely jelentős hatással bírhat a globális és a hazai gazdasági viszonyokra. Elemzésünkben számszerűsítettük az esetleges békekötés magyar gazdaságot érintő legjelentősebb következményeit.

Makrogazdaság

A romló inflációs pálya miatt nagyon óvatos monetáris politika várható

Az MNB ma a vártnak megfelelően 6,50%-on tartotta az irányadó kamatot. A kamatfolyosó két széle is maradt 5,50%, illetve 7,50%. Az előzetes várakozások, a felfutó infláció, illetve a korábbi jegybankári kommentárok (Pleschinger Gyulától és Virág Barnabástól) is nagyon valószínűtlenné tettek bármilyen más döntést a mai napra.

Makrogazdaság

A januári inflációs adat után 4,6%-ra emeljük idei inflációs prognózisunkat

A decemberi 4,6%-os év/év alapú áremelkedést követően 2025. januárban 5,5%-kal emelkedtek átlagosan a fogyasztói árak idehaza. Az adat felülmúlta várakozásunkat (4,9%) és a piaci konszenzust (4,8%) is. Az előző hónaphoz képest 1,5%-kal nőttek az árak, szemben az általunk várt 0,8%-kal. Az éves maginfláció még a fő adathoz képest is gyorsabban, 4,7%-ról 5,8%-ra emelkedett januárban. A maginfláció utoljára egy éve látott magas szintre került, mindez az inflációs nyomás váratlanul erős megugrását jelzi.

Makrogazdaság

Legkorábban nyár elején vetődhet fel ismét a kamatcsökkentés itthon

A Monetáris Tanács idei első kamatdöntő ülésén 6,50%-on tartotta az alapkamatot, a döntés megfelelt a mi várakozásunknak és az elemzői konszenzusnak is. A Monetáris Tanács egyhangúan a kamatszint tartására szavazott. A hazai alapkamat immár négy hónapja változatlan, Virág Barnabás arra utalt, hogy rövid távon a kamatcsökkentés lehetősége lekerült a napirendről. Az EUR/HUF árfolyam 408-as szint körül mozgott ma délután, a zlotyhoz hasonlóan kisebb erősödést láthattunk.

Makrogazdaság

Kilépett a jegybanki toleranciasávból az infláció

A novemberi 3,7%-os év/év alapú áremelkedést követően decemberben 4,6%-kal emelkedtek átlagosan a fogyasztói árak idehaza, az adat megfelelt várakozásunknak, azonban magasabban alakult a piaci konszenzusnál (4,4%). Az előző hónaphoz képest 0,5%-kal nőttek az árak, mi is ezzel számoltunk. Az éves maginfláció 4,4%-ról 4,7%-ra emelkedett decemberben, ami kissé magasabb, mint amivel kalkuláltunk és erősödő inflációs nyomást jelez. 2024-ben átlagosan 3,7%-kal emelkedtek az árak az előző évhez képest, a várakozásoknak megfelelően.

Makrogazdaság

3,7%-kal emelkedtek az árak novemberben

Az októberi 3,2%-os év/év alapú áremelkedést követően novemberben 3,7%-kal nőttek átlagosan a fogyasztói árak idehaza. A friss adat egy árnyalattal magasabb annál, mint amit vártunk, de megegyezik a piaci konszenzussal. Az előző hónaphoz képest 0,5%-kal nőttek az árak, miközben mi 0,4%-os emelkedést vártunk. Az éves maginfláció 4,5%-ról 4,4%-ra mérséklődött, ami valamivel kedvezőbb annál, mint amivel kalkuláltunk.

Makrogazdaság

Az adósságóra tovább ketyeg

Miközben mindenki az amerikai elnökválasztással volt elfoglalva, és jelenleg a legtöbben azt találgatják, Donald Trump vajon mit fog megvalósítani az ígéreteiből, addig a költségvetés kihívásai és a hosszabb távú adóssághelyzet alakulása valamelyest háttérbe szorult az Egyesült Államokban.

1 2 3 4 5 8