Makrogazdaság

A januári inflációs adat utat nyit a februári kamatvágásnak

A fogyasztói árak januárban 2,1%-kal haladták meg az egy évvel korábbi szintet idehaza, ami 0,1 százalékponttal alacsonyabb a mi várakozásunknál és 0,3 százalékponttal alacsonyabb a piaci konszenzusnál. Utoljára 2018 márciusában mértek ilyen alacsony inflációt itthon. A decemberi 3,3% után számítani lehetett az árak jelentős mérséklődésére, elsősorban bázishatás miatt. Az előző hónaphoz képest várakozásunknak megfelelően 0,3%-kal emelkedtek az árak, az elemzői konszenzus azonban magasabb, 0,6% volt. Az éves maginfláció nem mérséklődött olyan ütemben, mint vártuk, 3,8%-ról 2,7%-ra jött le, de ez is bőven az MNB inflációs célja alatt található.

Makrogazdaság

Nem lepte meg az EKB-t a cél alatti infláció

Az Európai Központi Bank a várakozásunknak és a széleskörű piaci várakozásoknak is megfelelően ismét 2,00%-on hagyta a betéti rátát. Az aktív oldali rendelkezésre állás kamatlába 2,40%-on, az irányadó refinanszírozási műveletek kamatlába 2,15%-on maradt. A döntés ismételten egyöntetű volt.

Makrogazdaság

Csökken az infláció, de az év eleji adatokat még látni kellene a kamatcsökkentéshez

Tovább mérséklődött az infláció decemberben, a novemberi 3,8% után a fogyasztói árak decemberben 3,3%-kal haladták meg az egy évvel korábbi szintet idehaza, ami megfelelt várakozásunknak és az elemzői konszenzusnak. Az előző hónaphoz képest 0,1%-kal emelkedtek az árak, ami magasabb annál, mint amit vártunk. Az éves maginfláció nem mérséklődött olyan ütemben, mint vártuk, 4,1%-ról 3,8%-ra jött le.

Makrogazdaság

Egyre biztatóbb az inflációs kép, de a 2026-os lefutás érdekes lesz

A fogyasztói árak novemberben 3,8%-kal haladták meg az egy évvel korábbi szintet idehaza, ezzel az infláció egy év után a jegybanki toleranciasávba mérséklődött. A friss adat egy árnyalattal kedvezőbben alakult az általunk és a piaci konszenzus által várt 3,9%-nál. Az előző hónaphoz képest 0,1%-kal emelkedtek az árak, várakozásunknak megfelelően. Az éves maginfláció 4,2%-ról 4,1%-ra jött le.

Makrogazdaság

Pozitív meglepetés az inflációban októberben

A fogyasztói árak októberben is 4,3%-kal haladták meg az egy évvel korábbi szintet idehaza, ezzel már a negyedik soron következő hónapban is ezen ütemű emelkedést közöltek. A friss adat kedvezőbben alakult az általunk és a piaci konszenzus által várt 4,5%-nál. Az előző hónaphoz képest nem változtak az árak. Az éves maginfláció 3,9%-ról 4,2%-ra emelkedett.

Makrogazdaság

Az elhúzódó kormányzati leállás visszafogja az amerikai növekedést is

Október 20-án immár 19. napja tart a kormányzati leállás a tengerentúlon és a fogadási irodák szerint akár 41 napig is eltarthat ez a politikai patthelyzet. Hét évvel ezelőtt a legutolsó leállás 35 napig tartott, ami az eddigi leghosszabb időszak volt. Becslések szerint a szövetségi kormányzati működés leállása minden egyes héttel körülbelül egytized százalékponttal csökkentheti az USA GDP-jét az adott negyedévben. Az immár harmadik hete tartó folyamat az amerikai 1,2%-os évesített negyedik negyedéves növekedést is érdemben visszafoghatja.

Makrogazdaság

Nem változott az infláció szeptemberben sem

Szeptemberben a fogyasztói árak átlagosan 4,3%-kal haladták meg az egy évvel korábbi szintet idehaza, ami 0,1 százalékponttal elmaradt várakozásunktól és az elemzői konszenzustól is. Az előző hónaphoz képest nem változtak az árak. Az éves maginfláció 3,9%-on maradt, 4 éve nem látott alacsony szinten.

Makrogazdaság

Nem változott az infláció augusztusban

Augusztusban a fogyasztói árak átlagosan 4,3%-kal haladták meg az egy évvel korábbi szintet idehaza, ami megfelelt a mi várakozásunknak és az elemzői konszenzus is ezt várta. Az előző hónaphoz képest nem változtak az árak, szintén várt szerint. Az éves maginfláció a júniusi 4,0%-ról 3,9%-ra mérséklődött, ami 4 éve nem látott alacsony szintet jelent.

Makrogazdaság

Ismét távolabb került a jegybanki célsávtól az infláció

Júniusban átlagosan 4,6%-kal emelkedtek a fogyasztói árak itthon, az előző év azonos időszakához képest, ami megegyezett várakozásunkkal és az elemzői konszenzussal is. Májusban még 4,4%-ot tett ki az áremelkedési ütem. Az előző hónaphoz képest 0,1%-kal emelkedtek az árak, ami kismértékben elmaradt a várttól. Az éves maginfláció a májusi 4,8%-ról 4,4%-ra mérséklődött, ami az inflációs nyomás enyhe mérséklődését jelzi.

Befektetési piacok

USA: Fogyasztáscsökkenés és a monetáris politika új dilemmái

Idén júniusban a tengerentúli inflációs adatok ismét megerősítették a dezinflációs trend folytatódását. A fogyasztói árindex (CPI) havi változása további lassulást mutatott, ami első ránézésre megnyugtató fejlemény lehetne a piaci szereplők számára. Ugyanakkor az inflációs lassulás forrásainak mélyebb vizsgálata már jóval árnyaltabb képet fest: a trend hátterében egyre inkább a kereslet visszaesését sejthetjük, ami hosszabb távon kedvezőtlenebb kilátásokat hordozhat, különösen egy fogyasztás vezérelt gazdaság esetében, mint az Egyesült Államok.

1 2 3 4 8