Makrogazdaság

Érkezik a fordulat – 2024-től tartósan 4% felettire gyorsulhat a gazdasági növekedés

Az idei évi gazdasági növekedésre adott 1 százalékos prognózisukat fenntartják az MBH Bank elemzői, míg a következő években már gyorsuló, 4 százalék feletti növekedésre számítanak. Pozitív fordulatot várnak a fogyasztásban is, amit támogat, hogy az év második felében a visszaeső infláció miatt a reálbérek újra növekedést mutathatnak. A szakemberek döntően a bázishatások miatt számítanak az infláció meredek csökkenésére 2023 második felében, hozzátéve, hogy az egyes élelmiszerekre bevezetett árplafon augusztusi kivezetése nem fogja számottevően befolyásolni az infláció alakulását. Az infláció év végére 6 százalék körülire zsugorodhat. A továbbra is erőteljes bérnövekedési ütem mellett gyakorlatilag elértük a teljes foglalkoztatottsági szintet. Idén 4,3 milliárd euróra, a GDP 2,1%-ára csökkenhet a folyó fizetési mérleg hiánya, míg a tőkemérleggel együtt a külső finanszírozási képesség egyensúlyba kerülhet. Összességében a magyar gazdaság makropályájára adott előrejelzéseiket fenntartják a bank szakemberei, az összképen nem változtatnak, az inflációs előrejelzésüket azonban a 2023-as évre 18,5-ről 17,5 százalékra csökkentik.

Blog

3,8%-kal nőtt a vendégéjszakák száma

Kissé élénkült a szálláshelyek forgalma az előző hónapokhoz képest, így a magánszálláshelyeket is figyelembe véve 3,8%-kal emelkedett a vendégéjszakák száma májusban. Ezen belül a belföldiek vendégéjszakái 4,1%- kal csökkent, azonban a külföldiek vendégéjszakáinak száma 13,3%-kal emelkedett, ami a külföldi vendégek visszatérését és a nemzetközi idegenforgalom folytatódó helyreállását mutatja.

Blog

Merre tovább, magyar borágazat?

Az elmúlt évek alapvető változásokat hoztak a világ borpiacán is. Bár a globális borpiac zsugorodik, a minőségi borfogyasztás továbbra is erős. A magyar boroknak ezen a piacon van helyük, ehhez azonban országmárkára van szükség. De milyen lehetőségei vannak arra, hogy fel tudjon zárkózni olyan versenytársak mögé, mint például Ausztria? Milyen képet fest ma a hazai borágazat? A magyar szőlészet-borászat gazdasági környezete és kilátásai finanszírozói szemmel.

Makrogazdaság

774 millió euró hiány keletkezett a folyó fizetési mérlegben

774 millió euró deficit keletkezett a folyó fizetési mérlegben az első negyedévben, ami jelentős, 1386 millió euró javulás az egy évvel ezelőttihez képest. A tőkemérleggel együtt a külfölddel szemben 349 millió euró nettó finanszírozási igény keletkezett az egy évvel korábbi 479 millió euró deficittel szemben. A szezonális hatások kiszűrésével a külső finanszírozási igény 1131 millió euró volt, a negyedéves GDP -2,5%-a.

Makrogazdaság

3.8%-ra csökkent a munkanélküliségi ráta májusban

Tovább közelíti a tavaly őszi csúcsát a foglalkoztatottság, a hazai elsődleges munkaerőpiacon 14 ezer új munkahely jött létre egy év alatt, a közfoglalkoztatottak létszáma 9 ezer fővel csökkent, a külföldre ingázók száma pedig 5 ezerrel volt több az előző év azonos időszakához képest, így március-május átlagában a teljes foglalkoztatotti létszám 4 704 ezer fő volt.

Makrogazdaság

15.5%-kal nőttek a bérek áprilisban

Áprilisban 15.5%-os növekedést mutatott a bérdinamika, a vizsgált hónapban a bruttó átlagkereset 568 300 forint volt a teljes munkaidőben, a munkáltatók teljes körénél foglalkoztatottak esetében, míg a nettó átlagkereset 391 700 forinton állt. Közfoglalkoztatás nélkül a nemzetgazdasági bruttó átlagkereset 578 000 forint volt a hónapban, illetve a piaci folyamatokat jobban megragadó versenyszférai, vállalatokat magában foglaló területen 585 300 forint volt az átlagkereset a hónapban, 16.4%-os növekedés után.

Makrogazdaság

100bp-tal csökken az egynapos betéti gyorstender kamata

Az MNB által figyelt kulcsfontosságú külső és belső tényezők többsége további javulást, stabilizálódást mutatott, aminek hatására Magyarország kockázati megítélése kedvező maradt, lehetővé téve az egynapos betéti gyorstender kamatának 100 bázispontos csökkentését, ami így 17%-ról 16%-ra mérséklődik. Az MNB folyamatosan értékeli a beérkező adatokat, valamint az inflációs kilátások alakulását, kiemelt figyelemmel követi a nemzetközi pénzpiaci folyamatokat, a tőkeáramlások irányát és a nagy jegybankok politikáját. A Monetáris Tanács a következő kamatdöntő ülések alkalmával mérlegeli a kockázati megítélés tartósságát, a javuló kockázati megítélés tartós fennmaradása esetén a jegybank folytatja az egynapos tenderek kamatkondícióinak további fokozatos közelítését az alapkamathoz.

Blog

A külföldi turisták húzzák fölfelé a hazai turizmus számait

A szálláshelyszolgáltatást, vendéglátást és az ezekhez kapcsolódó szolgáltatásokat a koronavírus-járvány komolyabban sújtotta. Miközben 2019-ben az összes bruttó hazai termék 13,2%-a származott turizmusból, a járvány következtében ez az érték 2020-ra 7,3%-ra mérséklődött. A foglalkoztatottak számában is jelentős, 9%-ot meghaladó csökkenés következett be ebben az időszakban. Jelenleg a háztartások erre fordítható kiadásainak csökkenése állítja kihívások elé az ágazatot.

Makrogazdaság

Korszerűsítés révén több mint másfél millió forinttal is csökkenhetnek a rezsiköltségek évente

Jelentős megtakarítást hozhat mind a felhasznált energia mennyiségében, mind a rezsiköltségben a magyar lakásállomány jelentős részét adó családi házak korszerűsítése: a nyílászárók cseréje, a homlokzat és a padlásfödém szigetelése, a fűtésrendszer átalakítása, vagy megújuló energia alkalmazása (hőszivattyú beépítése), illetve ezek kombinációja. Az ingatlan típusától függően a rezsi akár több mint másfél millió forinttal is csökkenhet évente, és az elavultabb házak esetében alig három év alatt már meg is térülhetnek egyes korszerűsítési munkálatok – derült ki az MBH Indexből, az MBH Jelzálogbank legfrissebb elemzéséből.

Makrogazdaság

Áprilisban 3,2%-kal csökkent az építőipar

Áprilisban az építőipar árhatástól megtisztított termelési volumene 3,2%-kal csökkent az előző év azonos hónapjához képest, míg az előző hónaphoz viszonyítva, munkanaphatással kiigazítva 2,6% volt a csökkenés a teljesítményben. Épületek főcsoportban 4,4% volt a csökkenés, az egyéb építmények – infrastrukturális beruházások – esetében pedig 1,3%-kal volt alacsonyabb a termelés. Az év eddig eltelt időszakában 7,7%-kal alacsonyabb volt az ágazat teljesítménye, mint az előző év azonos időszakában.

1 … 46 47 48 49 50 … 53