Befektetési piacok

Ebből baj lehet… – részvénypiaci helyzetkép

Egyre nagyobb az aggodalom amiatt, hogy talán mégis túlszaladt a tinta, amikor az elkövetkezendő évek tőkeberuházásait rajzolták fel a szilícium-völgyi technológiai cégek. A Bank of America legutóbbi elemzésében például az látható, hogy egyre több vállalatnál szólalnak fel a pénzügyi igazgatók azért, mert szerintük a kiadási tervek túlontúl optimisták. És az, ami San Franciscóban jól néz ki, még nem jelenti azt, hogy a világ más táján is jól néz ki.

Befektetési piacok

SaaSpocalypse – részvénypiaci helyzetkép

„Software as a service”, azaz SaaS, az elmúlt évtized egyik legnagyobb durranása. A lényeg, hogy a használt szoftvert nem kell fizikailag megvenni, hanem havi/éves vagy egyéb előfizetéssel, például böngészőből használhatjuk, ráadásul akár több eszközről is.

Befektetési piacok

Félúton – részvénypiaci helyzetkép

Javában zajlik a 2025 negyedik negyedéves gyorsjelentési szezon. Az USA-ban a vállalatok kb. fele már jelentett, míg Európában kb. a 30%-uk – utóbbi régió vállalatai mindig kicsit később teszik közzé eredményeiket az USA-hoz viszonyítva.

Befektetési piacok

E 904 – részvénypiaci helyzetkép

Két érdekes hír jött velem szemben az elmúlt napokban: egy amerikai hedge fund egymillió dollárt fizet meteorológus elemzőinek (oké, a hír nem friss, kb. már egy éves). A második pedig, hogy az Európai Unió néhány országában már betiltották a Polymarketet, amely egy kripto-alapú előrejelző „tőzsde”, azaz egy olyan piac, ahol valamilyen jövőbeli eseményre lehet fogadást kötni, legyen az geopolitika, sport vagy éppen az időjárás. A két hírt pedig Kenneth Arrow és Gérard Debreu köti össze.

Befektetési piacok

Tsundoku – részvénypiaci helyzetkép

Ha valaki rendszeresen jár könyvesboltba, feltűnhetett neki, hogy számos mesterséges intelligencia kötet pihen a polcokon, amelyek száma az elmúlt hónapokban megsokszorozódott. Ezeken a helyeken 2021/2022-ben a vírusokról és oltásokról írt, sok esetben áltudományos alapokra helyezett őrjöngéssé fajult írásokat láthattunk. A Covid-19 előtt pedig a szintén sok esetben nem természettudományos, a klímaváltozást boncolgató könyv jelent meg. Számos, még ma is ott van, akkor vette le valaki, amikor átrendezték a polcokat vagy port töröltek.

Befektetési piacok

Hősök – részvénypiaci helyzetkép

Számos kérdést kapunk arra az egyszerűnek tűnő témára vonatkozóan, hogy: „Na, meddig emelkedhetnek még a piacok?” És akkor úgy állunk a kérdező előtt, mint ahogy 20 éven keresztül tette Kimi Raikkönen minden egyes újságírói kérdés után: „Bwoahhh…”

Befektetési piacok

Tízparancsolat – részvénypiaci helyzetkép

Új év, új lehetőségek. A részvénypiacon persze az évet érdemes a „nap” szóval helyettesíteni, hiszen a tőzsde már csak ilyen: minden nap lehet valami, vagy semmi. 2026 első hetében az alaphangulatot természetesen Donald Trump szolgáltatta, méghozzá az USA venezuelai akciójával.

Befektetési piacok

Az MI minden pénzt megér? – részvénypiaci helyzetkép

„És úgy látszott, hogy teljesen lefoglalja a vele szemben ülő kövér, vérbörzsönyös borotvált arcú vendég, a híres Amadieu, akit a Tőzsde nagyon tisztelt fényes üzleti sikere óta, amit a selsis-i bányarészvényekkel ért el. Amikor a papírok tizenöt frankra estek, és azt hitték, hogy bolond, aki megveszi őket, minden vagyonát, kétszázezer frankot, belefektette ebbe az üzletbe csak úgy találomra, minden számítgatás és puhatolózás nélkül, az ostobák szerencsés csökönyösségével. A meglévő és jelentős kincsek feltárása ma már ezer frankra emelte a részvények árfolyamát, s így mintegy tizenöt milliót keresett a manőveren, és buta művelete, mely miatt zárt intézetbe kellett volna csukni, most nagy koponyájú pénzemberek rangjára emelte. Mindenki dicsőítette, és kikérte tanácsát.” (Émile Zola – A pénz)

Befektetési piacok

A motorháztető alatt – az S&P500 index fundamentális megközelítésben

Az S&P500 a világ egyik legismertebb tőzsdeindexe, melyben a legnagyobb súlyt a technológiai szektor képviseli, majd a kommunikációs szolgáltatások és a pénzügy következik. Bár az index leginkább amerikai részvényeket tartalmaz, a vállalatok összesített árbevételének kb. 30-40%-a globális piacokról származik, ugyanakkor az egyes iparágak között jelentős különbség is látható.

Befektetési piacok

„K” – részvénypiaci helyzetkép

Sokszor dilemma, hogy a gazdaság aktuális állapotának értékelésekor, amely például egy kereskedési ötlet megalapozására is szolgálhat, milyen adatokat vegyünk figyelembe: makró vagy mikró? Elég távolról feldolgozni az információkat (makró) vagy menjünk kicsit közelebb a történésekhez (mikró)? Előbbi kockázata, hogy átsiklunk fontos összetevők felett, utóbbié, hogy elveszünk a részletekben. Különösen aktuális ez a harmadik negyedéves jelentési szezon végeztével.

1 2 3 4 5 6 12