A nyári szezon növekedése után az ősz első hónapja visszafogottabb számokat hozott: A vendégéjszakák száma tudott ugyan növekedni az egy évvel korábbi adatokhoz képest 1,1%-kal, de ez a külföldi turisták által eltöltött éjszakáknak volt köszönhető, mivel számuk 5,8%-kal emelkedett, míg a magyarok által eltöltött vendégéjszakák száma 4,2%-kal csökkent. Az első kilenc hónap alapján így is pozitív az ágazat teljesítménye, mivel január és szeptember között a turisztikai szálláshelyek 5%-kal bővülő vendégéjszakát könyvelhettek el. Elmondhatjuk, hogy idén megtörtént a pandémia előtti utazóforgalom visszarendeződése, azaz 2024-ben a vendégéjszakák száma körülbelül 5-7%-kal haladhatja meg a tavalyi szintet. Ezt támogatja a reálbérek növekedése, az infláció normalizálódása, a fogyasztói bizalom javulása, valamint a külföldi vendégek számának jelentős növekedése is.