Befektetési piacok

Magyar Telekom: folytatódik a növekedés

A Magyar Telekom a harmadik negyedévben közel 46 milliárd forint adózott eredményt ért el, ami 86,4 százalékkal haladja meg a tavalyi azonos időszaki eredményt. Az év első három negyedévében a nyereség 125,6 milliárd forintra rúgott, ami 109 százalékos növekedést jelent a 2023-as év azonos időszakához képest.

Makrogazdaság

Az adósságóra tovább ketyeg

Miközben mindenki az amerikai elnökválasztással volt elfoglalva, és jelenleg a legtöbben azt találgatják, Donald Trump vajon mit fog megvalósítani az ígéreteiből, addig a költségvetés kihívásai és a hosszabb távú adóssághelyzet alakulása valamelyest háttérbe szorult az Egyesült Államokban.

Befektetési piacok

Masterplast: kijött a harmadik negyedéves gyorsjelentés

Az MBH Befektetési Bank elemzője a Masterplast harmadik negyedéves gyorsjelentése alapján kommentálta a társaság részvényének árfolyamát. Ennek alapján az MBH Befektetési Bank megerősíti a 12 hónapos 4036 forintos célárfolyamot és fenntartja a Masterplast részvényekre vonatkozó vételi ajánlását.

Ingatlanpiac

Jelentős visszaeséssel kezdte az őszt az építőipar

Az egy évvel korábbihoz viszonyítva 8,2%-kal, és az előző hónaphoz képest is 2,7%-kal csökkent az építőipari termelés volumene szeptemberben, így a harmadik negyedévre 0,9%-ra mérséklődött az ágazat idén januártól mért éves növekedése. A nemzetgazdasági beruházások jelentős csökkenése fényében mindez nem meglepő, hiszen az év folyamán változatosan alakult az ágazat teljesítménye. 2024 meglepően jól kezdődött, de a nyár eleje óta csökkenő számokat mutat fel az építőipar. Az éves átlagos teljesítmény 2023-as termeléshez képest legfeljebb stagnálhat, és 2025 első felében sem számítunk dinamikus bővülésre. Az ágazatot támogathatják az Új Gazdaságpolitikai Akcióterv építőipart és lakáspiacot érintő intézkedései, valamint a javuló rendelési adatok is kedvezőek. Azonban az uniós források akadozása, a nagy állami beruházások elhalasztása és a gazdasági szereplők borús jövőképe miatti kapacitás bővítések visszafogása mind negatív tényező az ágazat rövid távú kilátásai szempontjából.

Makrogazdaság

Szeptemberben folytatta a csökkenő trendjét a magyar ipar

A termelés volumene 7,2, munkanaphatástól megtisztítva 5,4%-kal elmaradt az egy évvel korábbitól. Továbbra is negatív trend jellemzi a húzóágazatokat: a feldolgozóipari alágak közül már csak kettőben nőtt, tizenegyben pedig visszaesett a termelés. Kedvezőtlen trendeket sejtetnek a rendelési adatok és az export adatok is, mivel legnagyobb mértékben csökkent a feldolgozóipar majdnem negyedét adó jármúgyártás kivitele. Az ipar teljesítményének elsődleges oka a gyenge külső kereslet, ami ráadásul a legnagyobb alágazatokat, a járműgyártást, illetve a villamos berendezés gyártást (akkumulátor-gyártás) kiemelten érinti. A magyar ipar az exportkitettsége miatt erősen függ a nemzetközi környezettől (leginkább Németországtól), így amíg az európai konjunktúra nem mutat növekedést, addig itthon sem várhatunk számottevő javulást az iparágtól.

Makrogazdaság

Az árvíz is segíthetett lehozni a szolgáltatások árindexét?

A szeptemberi 3,0%-os év/év alapú áremelkedést követően októberben 3,2%-kal nőttek átlagosan a fogyasztói árak idehaza. A friss adat elmaradt várakozásunktól és a piaci konszenzustól (3,5% volt mindkettő). Az előző hónaphoz képest 0,1%-kal nőttek az árak, miközben mi 0,4%-os emelkedést vártunk. Az éves maginfláció 4,8%-ról 4,5%-ra mérséklődött, ami valamivel kedvezőbb annál, mint amivel kalkuláltunk.

Befektetési piacok

Mivel kereshetünk pénzt Donald Trump elnöksége alatt?

Donald Trump megválasztása után kilőttek a tőzsdék. A kérdés az, hogy az új elnök intézkedései milyen hatással járnak a vállalatokra. Ehhez bizony nem elég Trump előző elnökségéből kiindulni: a gazdaság most teljesen más helyzetben van, mint 2016-ban volt. Cikkemben körbejárom a várható intézkedések piaci hatásait.

Makrogazdaság

Külföldi kártyás költésekben Lengyelország és Ausztria hasít, nem Magyarország

Az MNB és a régiós országok jegybankjainak bankkártyahasználati adatait vizsgálva elmondhatjuk: bár egyre többet költünk külföldön, ez korántsem csak Magyarországra jellemző. A járványidőszak után mindegyik vizsgált országban nagyobb ütemben növekedtek a külföldi költések, mint azelőtt, ebben pedig egyértelműen Lengyelország vezet.

Makrogazdaság

Gyengén indult az ősz a kiskereskedelemben

Az előző havi, augusztusi adatokhoz viszonyítva nem indult jól az ősz a kiskereskedelemben. Ha az év első 9 hónapját nézzük, éves bázison hónapról hónapra emelkedett a kiskereskedelmi forgalom (az alacsony bázis miatt), azonban ha havi szinten nézzük az ágazat teljesítményét, akkor azt lehet látni, hogy a lakossági fogyasztás nem a várakozásoknak megfelelően indult be. Az üzleti bizalmi index is ezt támasztja alá: a kereskedelem alindexe nagyot romlott októberben, így ez vált a legpesszimistább ágazattá. A nettó reálbérek növekedése továbbra is 9% felett alakult augusztusban, várakozásunk szerint a többletjövedelem egyre nagyobb része csapódhat le a hazai kiskereskedelemben az év végéhez közeledve. Az Elemzési Centrum a szeptemberi adatok után a 2024-re előrejelzett kiskereskedelmi forgalom éves 3%-os növekedési prognózisában lefelé mutató kockázatot lát.

Agrárgazdaság

MBH AgrárTrend Index: A korábbinál sikeresebb évet zár a magyar agrárium

A nyári aszályos időszak ellenére is tovább javult a magyar élelmiszer-gazdaság szereplőinek helyzetértékelése 2024 harmadik három hónapjában – derül ki az MBH AgrárTrend Indexből, az MBH Bank Agrár- és Élelmiszeripari Üzletágának negyedévente közzétett elemzéséből. A hitelintézet agrárpiaci szereplők megkérdezésével készülő mutatója a másfél éve tartó erősödés után 2024 júliusa és szeptembere között kismértékben újfent nőtt, és rekordszintre erősödött, lendületesebb növekedést pedig elsősorban az élelmiszeripari termelés erősödése révén érhet el az ágazat. Hazai viszonylatban a bank szakértői nem számítanak az élelmiszerek további ütemesebb drágulására az év végéig, a globális kilátásokkal kapcsolatban pedig azt emelték ki, hogy komolyabb hatást fejthet ki az agrárkereskedelemre az amerikai elnökválasztás eredménye, az Egyesült Államok és Kína kereskedelmi viszonyának alakulása.

1 … 27 28 29 30 31 … 53